EXCANTO

 

 

Mp3

Első CD

Második CD

Kapcsolat

English

Excanto Együttes (Budapest)

 
 

Csáki András

Kállay Katalin Kállay Ágnes

Kállay Gábor

 
 
 

Az EXCANTO együttes 1998-ban alakult Budapesten. Repertoárjukon elsősorban középkori, reneszánsz és barokk zene szerepel, de szívesen játszanak későbbi korok szerzőitől is olyan műveket, amelyek megszólaltathatók az adott hangszer-összeállításban. Fennállásuk óta felléptek többek között a Zeneakadémia Nagytermében, a Régi Zeneakadémián, az Óbudai Társaskörben, a Nádor teremben, a Rádió Márványtermében, a Bartók Béla Emlékházban, a Budapesti és a Gödöllői Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Völgyében, a Zempléni Napokon, a Tatai Barokk Fesztiválon, Londonban (Hungary in Focus, Docklands Festival) és Innsbruckban. 2009-ben zenekari kategóriában KÓTA díjat nyertek. Az együttes létszáma, összetétele – sok más régizenei csoporthoz hasonlóan – fellépésenként változik, természetesen a program függvényében.

Kállay Gábor

Az Excanto Együttes vezetője, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett villamosmérnöki diplomát, majd ezután kezdte meg zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, ahol 1985-ben végzett. Elsősorban opera- és koncerténekesként ismert, de meghatározó alakja a magyar régizenei életnek is. A Camerata Hungarica, a Mandel Quartet és az Affetti Musicali énekes és hangszeres szólistája, mely együttesekkel a világ legrangosabb koncerttermeiben és fesztiváljain lépett fel. Régizenészként, valamint opera – és koncerténekesként számos hanglemezfelvételt készített, olyan karmesterekkel dolgozott együtt, mint Lamberto Gardelli, Giuseppe Patane, Doráti Antal, Nicholas McGegan. Zeneszerzéssel is foglalkozik, az EMB-nél etűdgyűjteménye, átiratai és saját darabjai is megjelentek. Az Artisjus komolyzeneszerzői osztályának tagja. A Weiner Leó Konzervatórium, a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskola valamint a Keszthelyi Reneszánsz és Barokk Napok hangszeres kurzusának blockflöte-és kamarazene tanára. Kitüntetései: Artisjus díj ( előadói) 1983, megosztott Bartók-Pásztory díj 1992, Artisjus díj(tanári) 2009.

Kállay Katalin

A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult brácsát Papp Sándornál és blockflötét Czidra Lászlónál, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zenetudományi tanszakán és a Szegedi Tudományegyetem régizene-blockflöte szakán folytatta tanulmányait, ahol tanára Lőrincz László volt. A historikus előadásmóddal kapcsolatos ismereteit Peter Holtslag, Prehoffer Gábor és Anneke Boeke mesterkurzusain mélyítette el. Az Excantón kívül tagja a Camerata Hungarica, a Sebastian Consort, a Marquise, a Musica Profana, a Savaria Barokk Zenekar és a Tercina régizene együtteseknek. Koncertezett többek között Londonban, Nicosiában, Innsbruckban, Trierben, Velencében, a Budapesti és a Gödöllői Tavaszi Fesztiválon, a Művészetek Palotájában (Fesztivál Színház), a Börzsöny Barokk Napokon, a Budapesti Bach-héten, a Csíkszeredai Régizene Fesztiválon, a Zempléni Napokon és állandó közreműködője a Művészetek Völgye Fesztiválnak. Tanított a Budapesti Kortárstánc Főiskolán, jelenleg a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola valamint a Győri Reneszánsz és Barokk Hét hangszeres kurzusának kamarazene–és blockflötetanára. A gyakorlati zenélésen és a tanításon kívül rendszeresen ír zenekritikákat, műsorismertetőket, programfüzeteket a Művészetek Palotája, a Muzsika és a Müpa Magazin számára.

Kállay Ágnes

Hatéves korában kezdett csellózni Kovácsné Angyal Magda növendékeként, majd Déri György tanítványa volt a Bartók Béla Konzervatóriumban. Tanulmányait a Zeneakadémián, Csurgay István osztályában folytatta, ahol 2006-ban szerzett diplomát. Ezt követően Német Állami Ösztöndíjjal (DAAD) a kölni Zeneművészeti Főiskolán Maria Kliegelnél folytatta tanulmányait. 2008 szeptemberétől TA ösztöndíjjal a Montclair State Egyetemen (USA) tanult, Nicholas Tzavaras és a Shanghai kvartet növendékeként. 2004 tavaszán első díjat nyert az Alpok-Adria Nemzetközi Csellóversenyen, Olaszországban, majd 2007-ben, Londonban a Beethoven Piano Society of Europe által rendezett kamarazenei versenyen első helyezést ért el, szonáta kategóriában. 2010 januárjában beválogatták a 13 legjobb csellista közé az 5. Unisa Nemzetközi Vonósversenyen, Dél-Afrikában. Részt vett Ralph Kirshbaum, Tsuyoshi Tsutsumi, Philippe Muller, Guido Schiefen, Déri György, Alberto Portugheis, Gulyás Márta és Martin Lovett mesterkurzusain. 2010-ben beválogatták a Tanglewood Nyári Zenei Fesztiválra, ahol olyan híres művészekkel dolgozhatott együtt mint Joel Krosnick, Emanuel Ax, Steven Ansell, Norman Fischer, Pieter Wispelwey, Rafael Frühbeck de Burgos, Michael Tilson Thomas, Herbert Blomstedt, Stefan Asbury, Robert Spano és John Williams. Tagja a Camerata Hungarica, a Marquise és az Excanto együtteseknek és állandó vendége a Mandel Quartetnek. 2011 januárjától megkezdi doktori tanulmányait a Stony Brook Egyetemen, ahol tanára Colin Carr.

Csáki András

Tizenegy évesen kezdett el gitározni a Ferencvárosi Ádám Jenő Zeneiskolában, Kozma Lászlónál. 1996-tól a Bartók Konzervatóriumban folytatta tanulmányait, ahol Szilvágyi Sándor növendéke volt.  Ezt követően két évig Győrben, Roth Edénél, majd öt évig Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, Eötvös Józsefnél folytatta tanulmányait. 2007-ben kitüntetéssel diplomázott. Zeneakadémistaként két alkalommal nyerte el a Köztársasági Ösztöndíjat. 2007-től a Zeneakadémia Doktori Iskolájának állami ösztöndíjas hallgatója.  2008-ban, 2009-ben és 2010-ben Fischer Annie ösztöndíjban részesült. 1995-től aktív résztvevője a hazai és nemzetközi mesterkurzusoknak. Többek között részt vett olyan világnagyságok mesterkurzusain, mint Odair Assad, Manuel Barrueco, Leo Brouwer, Abel Carlevaro, Costas Cotsiolis, Aniello Desiderio, Zoran Dukic, Pablo Marquez, Thomas Müller-Pering, Judicaël Perroy, Angel Romero, David Russell, Kováts Barna és Vásáry Tamás. Nemzetközi karrierje 1999-ben kezdődött, amikor 18 évesen Chilében megnyerte a XXVI. “Dr. Luis Sigall” Nemzetközi Zenei Versenyt. Azóta magyar gitárosként Európában, Dél-Amerikában és Ázsiában számos nemzetközi verseny győztese és különdíjasa volt. Rangos nemzetközi versenyeken eddig összesen 19 döntős helyezést ért el, köztük 9 első díjat, 8 második díjat és 2 harmadik díjat, valamint számos különdíjat is kapott. Olyan nagy múltú és tekintélyes versenyek győztese, mint a Tokiói Nemzetközi Gitárverseny (Japán, 2008.), vagy a „Michele Pittaluga” Nemzetközi Gitárverseny (Alessandria – Olaszország 2009.). Versenygyőztesként 2010-ben háromhetes koncertkörúton vehetett részt Japánban. A rangos olasz verseny pedig, a győzelemmel járó a 2010-es nemzetközi, főként olaszországi  koncertmeghívások mellett, az első külföldi CD szerződését eredményezte a Naxos Kiadóval. Versenygyőzelmének köszönhetően Kanadában készíthette el új, második szólólemezét Norbert Kraft zenei vezetésével. A koncertezés, versenyzés mellett fiatalon elkezdhette a tanítást is. 2005 őszétől a Bartók Konzervatórium gitártanára. 2009 szeptemberétől pedig a Zeneakadémia gitár tanszakának tanára. Első  nemzetközi mesterkurzusát 2005-ben tarthatta az Egyesült Államokban (Dallasban). Az Egyesült Államokon kívül tanított már Franciaországban, Görögországban, Romániában, Erdélyben és Magyarországon. 2009-ben megkapta a Duna Televízió "Magyar Csillagok" díját és elnyerte a Prima Primissima Alapítvány „Junior Prima” zeneművészeti díját. 2010-ben pedig Márciusi Ifjak Díjat kapott.

Győri  István

Győri István

Klasszikus gitár tanulmányait Roth Edénél kezdte. 1986-ban végzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola gitár tanszakán. Tanára Szendrey-Karper László volt. 1991-1993-ig a Hágai Királyi Zeneakadémia régizene tagozatának növendékeként lantot tanult. Ettől kezdve foglalkozik régi pengetős hangszerekkel. Tanára Toyohiko Satoh volt. Fellépett, mint a Liszt Ferenc Kamarazenekar szólistája, koncertezett a Magyar Rádió Zenekarával, a Fesztiválzenekarral és az Orfeo Zenekarral is. Számos hangversenyen és lemezen közreműködik szólistaként és kísérő játékosként itthon és külföldön.

 

 

 

 

 

 

 

 

 
 
 
 

 

 

 

 

 

Az utolsó FrissítÉs időpontja

10/28/10

A honlap látogatóinak száma

 

Honlapstatisztika

webmaster